Charlie Chaplin
A filmművészet zsenije

Cirkusz

 

A Cirkusz vérbeli Chaplin-komédia, mókával és kacagással, de persze a chaplini pátosz sem hiányzik belőle - ezek megfelelő aránya méltán érdemelte meg az első Oscar díjat. Bár a Cirkusz forgatása volt a legnehezebb filmezés Chaplin életében, a film a chaplini életmű néhány legfergetegesebb jelenetét tartalmazza, így a Csavargó borzongató kötéltáncát és az oroszlánketrec mókáit.

 

 


 

 

A Cirkusszal nyerte el Charles Chaplin első Akadémiai díját – ekkor még nem Oscarnak hívták -, amelyet az első átadási ünnepségen, 1929-ben kapott meg. A különleges kitüntetést „sokoldalúsága, valamint forgatókönyvírás-, színjáték-, rendezés- és filmkészítés-beli zsenialitása” miatt érdemelte ki.

 

A film valóban megérdemelte a kitüntetést. A Cirkusz Chaplin legkomikusabb jeleneteiből tartalmaz néhányat, és finoman adagolja az érzelmeket, amelyeket ugyanakkor szigorúan kordában tart. Ennek ellenére ez az egyetlen olyan film, amelyet saját cégében forgatott, és nem tesz róla említést önéletrajzában. Úgy tűnt, 1964-ben ez egy olyan film volt, amiről Chaplin inkább meg akart feledkezi.

 

Ennek oka nem magában a filmben rejtőzött, hanem inkább a filmkészítés külső körülményeiben. Chaplin ekkor vált el Lita Graytől, és a Cirkusz forgatása pontosan egybeesett a 20-as évek Hollywoodjának legilletlenebb és legszenzáció-hajhászabb válásainak egyikével, mivel Lita ügyvédei mindent megtettek, hogy bepiszkítsák Chaplin jó-hírét, és ezzel tönkretegyék karrierjét. A jogi csatározások csúcspontján a Cirkusz forgatása leállt nyolc hónapra, mert az ügyvédek lefoglalták a stúdió eszközeit. Chaplin arra kényszerült, hogy kicsempéssze a már elkészült jeleneteket, ezzel biztonságban tudva őket.

 

És ha ezek a magánélet-beli problémák nem lettek volna elegendőek, a filmet sors-szerű katasztrófák érték minden szempontból. Még mielőtt a forgatás elkezdődött volna, a nagy cirkusz-sátor, amely a főforgatási helyszínt biztosította a stábnak, egy viharban összeomlott. Már négy hét eltelt a forgatásból, amikor Chaplin észrevette, hogy a laboratórium rosszul hívta elő mindazt a filmet, amit addig leforgattak. A forgatás kilencedeik hónapjában pedig tűz ütött ki a stúdióban, és mindent elpusztított.

      

Később, amikor a kényszerű pihenő után folytatták a forgatást, azzal szembesültek, hogy a hollywood-i ingatlanfejlesztők teljesen átalakították a helyszínt. A problémák egészen a forgatás befejeztéig folytatódtak. Az utolsó jelenet kedvéért, amelyben a cirkusz stábja távozik a városból, a vonatokat elvontatták a forgatási helyszínre. Amikor a stáb másnap visszajött a forgatásra, a cirkuszi vonat hűlt helyét találták. Néhány diák ellopta, hogy egy hatalmas tábortüzet rakjon belőle. Ekkor Chaplin szerencsére éppen időben érkezett, hogy megelőzze a katasztrófát. Mindezen események ellenére, Chaplin egy csodálatos szerkezetű, nagyon humoros komédiát varázsolt elénk.

 

A történet egyetlen ötletből született: Chaplin elképzelt egy borzongatóan komikus jelenetet, olyat, amely kortársát, Harold Lloyd-ot olyan különlegessé tette. Az elképzelt jelenetek azok csúcsponti képsorok voltak, amelyben a Kis Csavargó átveszi a helyét a kötéltáncosnak, és magasan a cirkuszi porond fölött lóg, amikor megtámadják az elszökött, rosszindulatú, majmok. Letépik a nadrágját, ezzel felfedve, hogy nem húzott harisnyát. Ezt a lidércnyomásos képzelve el a film tetőpontjaként, Chaplin felépítette az egész történetet és a befejezést a tanulsággal.

 

A Kis Csavargó bohócként szerepel egy utazó cirkusznál. Beleszeret a cirkusz tulajdonosának lányába, embertelenül bánnak, de komoly vetélytársra lel a jóképű, új kötéltáncos személyében. Épp azon van, higy megküzdjön a lány kegyeiért új versenytársával, de szembekerül a rosszindulatú majmokkal is.

 

A hősnőt Merna Kennedy, egy csodálatos, tizennyolc éves táncosnő alakította, akinek ez volt debütáló filmje, a csavargó szerelmes vetélytársát pedig Harry Crocker játszotta, egy jóképű fiatalember. Chaplin és Crocker heteket töltött azzal, hogy elsajátítsa a kötéltáncolás fortélyait. A kötéltánc mellett Chaplinnek voltak más veszélyes jelenetei is. Az oroszlános jelenetben, amelyet közel kétszázszor vettek fel, sok esetben valóban benn állt az oroszlán ketrecében. Chaplin félelme nem csupán kiváló színészi játék.

  

Mindezen borzongató jelenetek mellett, a film sok, tökéletesen megcsinált gaget tartalmaz, mindenekelőtt a film kezdő jeleneteit, köztük tükörtermi jelenetet, valamint a vidámpark előtti mókázást, ahol Charlie és az ellenságes zsebtolvaj kénytelenek bábuknak tettetni magukat. A film olyan gazdag volt vidám jelenetekben, hogy Chaplinnek ki kellett, és ki is tudott venni egy teljes, csodálatosan kifejlesztett epizódot – tulajdonképpen egy kis filmet önmagában - ami egy egymásra megszólalásig hasonlító bokszoló ikerpáral való bonyodalmairól szólt. Ez a virtuóz jelenet, amely a briliáns dupla effektusaival lehetővé tette, hogy az ikerpár mindkét tagját ugyanaz a színész, Doc Stone játssza, Chaplin munkatársainak technikai zsenialitását dicséri.

 

A 60-as évek végén, sok olyan év után, amelyben Chaplin megpróbálta elfelejteni ezt a filmet, végül visszatért a Cirkuszhoz, hogy újra kiadja, zenéjével, amelyet szerzett hozzá. Még egy főcímdalt is komponált a filmhez, Swing, little girl címmel, a bevezető képsorok alá. Egy szakképzett énekes énekelte fel a dalt, de a zenei igazgatónak, Eric Jamesnek feltűnt, hogy Chaplin mennyivel jobban énekli a szerzeményt. Így meggyőzték őt, hogy hetvenkilenc évesen maga  énekelje fel a számot. Úgy tűnik, ez szimbolizálja Chaplin megbocsájtását a film iránt, ami oly sok problémát okozott neki.

 


 

Megrendelés 

          Charlie Chaplin: The Collection - The Circus

Charlie Chaplin: The Collection sorozat The Circus DVD-je a filmet most eredeti formájában, digitálisan felújítva, rengeteg extrával és Chaplin eredeti zenéjével jeleníti meg.

A Park Circus Európában 2010-ben kezdett bele a Warner Bros. Chaplin gyűjteményének újraterjesztésébe. A DVD-k újratervezett külsővel, gyönyörű képekkel, de azonosan jó minőségű anyaggal jelennek meg.

 


 

Hozzászólás 

 

Widget is loading comments...
 
 
 
 
 

 

 

Hírek

  • Reklám

     

    Autó oldal

    Szeretne többet megtudni az autókról és a leghíresebb világmárkákról?

    Akkor csak kattintson ide!

     

    Bern és Svájc

    Szereti a hegyeket vagy Svájcot?

    Kattintson ide!

     

      

Szavazás

Mi az, amit a legszívesebben lát vadonatúj Tumblr/Twitter oldalunkon?
Színes fotó összehasonlítása
Témanapok
Egyéb
Asztali nézet